Könyörtelen kor közelit
Mindent felfal, még engem is.
Remélem, hogy vagy?
Ez már a vég
Mindent elönt a giccs és a szemét.
A slágerlisták kitagadnak
A dilettánsok szelet kapnak
Köpök rá, ha nem jut babér
De ebben sajnos nem vehetek részt.
Mikor lesz itt már Amerika?
Mikor lesz itt már Amerika?
Minden nagyon szép,
Minden nagyon jó,
Minden nagyon szép,
Minden nagyon jó,
Csak az igéretekbõl nem marad semmi
És soha nem tudom már visszakövetelni.
Operett ország, operett nép
Operett ország, operett nép.
Te szültél engem hát itt vagyok
S amig hagyod itt is maradok.

Negyven éves lettem én,
meglepetés e költemény,
Ajándék, mellyel meglepem,  
ide idézett szellemed.
Nekünk az Erdõs Péter úr elvtársa:
Horger Antal úr,
A nap alatt nincs semmi új,
kellene, egy kis remény...
Negyven évem elszelelt,
remélem nem hiába telt
Ha kell, most elölrõl kezdem,
mert nem tudták elvenni a kedvem..!
1987 a Beatrice újra él,
1987 kellene már egy kis remény!
Öregesen ballagunk a nem létezõ jövõ felé,
már tíz éve ordítjuk, 
hogy sürgõsen kell valami új.
A hont kivont szabjával óvták ellenem,
eltanácsolták a Nem kell  versemet,
LAZÁN
HAZÁM.

Már csak emlék, mikor még nem voltál.
Az volt az igazi nyár, az idõ oly gyorsan száll.
amikor nem vagy itt velem, elfog a rettegés,
minden kis zajra felébredek,
mert azt hiszem megjöttél!
Te nem érzed, nem érzed azt a kínt,
Amikor éjjel itt maradsz, 
magányról álmodik a remény
Ahogy megjöttél rögtön õsz lett, 
majd hirtelen tél,
Más lesz a föld és más a világ 
havat hord a szél
Azok a boldog szép napok, ég veled
Te nem tudod, milyen jó nélküled
Azok a boldog szép napok, ég veled
Te nem tudod, milyen jó nélküled
Ma már csak emlék, 
mikor még nem voltál,
Az volt az igazi nyár, 
az idõ oly gyorsan száll

A legszebb pillanat amikor búcsúzunk, 
és a vonatra felszállsz,
Könnyes szemmel arra gondolok, 
nehogy lemaradjál!
Jönnek a boldog szép napok, ég veled,
Te nem tudod, milyen jó nélküled
Jönnek a boldog szép napok, ég veled
Te nem tudod, milyen jó nélküled.

Mostanában nem történik semmi
nincs itt az idõ hogy történjen
Csendes a felszín, nyugtalan a mély,
olyan távoli az ébredés.
Keresem a hívó hangokat,
Szorongásaimból kiutat,
Keresem a választ magamban,
Miért lettem lassan hontalan.

Az igazságok összebújva félnek,
Hajolva a bizonytalan szélnek,
Az igazságok összebújva félnek.
Hogyan mondjam el, mi az ami fáj,
mit adott nekem ez a világ?
Hogyan mondjam el a magam igazát?
Elmondani nem lehet,
másnak lenni nem merek
Elmondani nem lehet,
másnak lenni nem merek.
Senki sem tudja mit akar,
Teljes a káosz az agyakban,
Szomorúság a szavakban,
Senki sem bízik a másikban.
Egyezményeket megkötnek,
Forradalmakat levernek,
Õnpusztító életek,
Terroristákat nevelnek
Mûholddal figyelnek, tiszta õrület ez,
S amig te menekülsz,
Más itt akar lenni menekült.
Ki tehet arról, hogy beteg ez a föld.
Fertõzött beteg ez a föld.
Azt hiszem, hogy túl késõ már,
hogy valaha is megértsük egymást,
Azt hiszem, hogy túl késõ már ...

Mért kell engem folyton hülyének nézni?
A kétezredik év felé
Mért kell engem folyton az orromnál vezetni ?
A kétezredik év felé
Mért kell nekem folyton befogni a számat?
A kétezredik év felé
Mért kell nekem folyton beszállni a táncba?
A kétezredik év felé
Az elfecsérelt éveket ki venné számba?
A kétezredik év felé
Hogy ki rontotta el, na hármat találhatsz?
A kétezredik év felé
Úgy szeretnék egyszer bûnbakot fogni!
A kétezredik év felé
S, ha nem sikerül legalább jól berúgni!
A kétezredik év felé
Mert aki hazudik, az csal,
Aki hazudik, az lop,
Hazudni, csalni: csúnya dolog!

Egész eddigi életemrõl kijelentették, 
hogy tévedés volt
És azt is mondták még, hogy nincs Isten, 
és ne is keressem!
Az idegen szívüek között, ezernyi, 
hozzám hasonló remél
Nem igaz, hogy nem tehetünk semmit!
Nem igaz, hogy így kell ennek lenni!
A kétezredik év felé!
Nyomasztó az új rend, pedig már oly régi,
csak az a baj, hogy nem látom a végét
A  kétezredik év felé
Az elfecsérelt éveket ki venné számba,
A SZARNAK ÉS A KÁRNAK NINCS GAZDÁJA!
A kétezredik év felé!

Mert aki hazudik, az csal,
Aki hazudik, az lop,
Hazudni, csalni csúnya dolog!

Meredten nézed a TV-t,
lekapcsolni nincs erõd,
Látod, hogy a bemondónõ
sohasem tölt, csak lõ
Csak a filmekben édes
ébredés után a csók,
A fõhõs megnyeri,
a következõ háborút.
Hahó, tahó!
Hahó, tahó!
Pofátlan és magabiztos,
Tökfilkók kavarnak,
Jóllakott és divatos költõk
az éhségrõl szavalnak.
Hahó, tahó!
lassan hullanak a pipacsok
Hahó, tahó!
valaki itt most padlót fog.

Gyermek voltam, mikor megszülettem,
egészen kicsi, kicsi gyermek,
Lehunyt szemmel néha vissza nézek,
de nem látok, csak sötétséget.
Egy út van elõttem, 
melyiket válasszam?
Csak egy út van elõttem, 
melyiket válasszam?
Cumi az élet, cumi a tánc,
ne sírj bébi cumizzál!
Cumi az élet, cumi a tánc,
ne sírj bébi cumizzál!
Gyermek voltam, mikor megszülettem,
nem tudom hová, de indulnom kell.
Elindulnék  én  a fények útján,
de folyton lekapcsolják óh a lámpát.
Egy út van elõttem, 
melyiket válasszam?
Csak egy út van elõttem, 
melyiket válasszam?

Fönn Tarnicán
ott fönn a Lipavackálán,
hol nyáron is esik a hó
él boldogan száz hadifogoly.
Szórakozás helyett
van egy kis hegymászás,
viszont a nyaralás helyett
esténként csuklózni lehet.
Az aluljáró csõdületében
rohanó emberek
nem értik, hogy mirõl énekelek.
Jeltelen a hõsök sírja
gyertyák égtek az ablakokban
A herfli roncsain
egy kiégett világ diszharmóniája szólt.
Az ûrkikötõ bejárata elõtt
a kopott egyenruhámban
egy régi világ üzenetét játszom.
Nem áll meg senki, hogy meghallgasson
A terrorlegények megsajnálnak
s röhögve dobnak néhány egységet.